Mustra ORTT Filmfesztivál Péntek-Szombat - 2010.06.02. Az Országos Rádió és Televízió Testület 2010. június 4-én és 5-én kétnapos filmfesztivált szervez az általa támogatott filmek és televíziós produkciók bemutatására. Veszprémben, az Expresszó Klubmoziban és az egykori Séd Moziban két nap alatt mozikban ritkán vetített, vagy éppen a televíziók által csak egyszer sugárzott – olyan egyedi és kiemelkedően színvonalas alkotások kerülnek bemutatásra, melyeket az ORTT az elmúlt években támogatott. A fesztivál programjában – Tolvaly Ferenc és Pálos György filmrendezők közreműködésével válogatott – kiemelkedő magyar rendezők filmjeinek összeállítása látható.
A Mustra Veszprémben Enyedi Ildikó, Almási Tamás és Jankovics Marcell filmjeit kiemelten vetíti, retrospektív összeállítás keretében. A válogatók néhány alkotással adóznak Cseh Tamás dalszerző és énekes emlékének.
Helyszín:
Expresszó Klubmozi és Kávézó (Veszprém, Brusznyai utca 2., bejárat a Kórház felől) és a Pannon Várszínház, az egykori Séd Mozi (Veszprém, Rákóczi út 5.)
A fesztivál Veszprémben, az Expresszó Klubmoziban 2010. június 4-én, 16.00 órakor
filmvetítéssel, kezdődik, majd 20.00 órakor megnyitó beszélgetésre invitáljuk
a Tűztorony Vendéglőbe (Veszprém, Vár utca 1.), ahol az érdeklődők mellett várjuk az alkotókat, a város vezetőit és a téma iránt érdeklődő újságírókat, filmes szakírókat. A diskurzuson jelen lesznek Pálos György és Tolvaly Ferenc, a filmeket válogató rendezők, valamint, a programban szereplő filmek alkotói.
Moderátor és a fesztivál háziasszonya: Veiszer Alinda
Laudációt mond: Pálos György és Tolvaly Ferenc