Vissza a főoldalra
Szeplős váll, Szívtakarítás, Metróhuzat - Magashegyi a moziban - 2012.01.17.
A Magashegyi Underground 2007 májusában alakult. Szeplős Váll című első slágerük a 2007-es év egyik nagy felfedezettjévé tette a zenekart. Bár valójában pop zenekarként definiálják önmagukat, sok elemet az alternatív zenei formákból építenek magunkba, folyamatosan keresik az új utakat. Az így kapott esszencia jellemzi a zenekar sokszínűségét, nyitottságát, felszabadultságát.

Első daluk, a Szeplős váll szinte azonnal az akkor megújult Petőfi Rádió slágerlistájának élére került, majd szinte az összes vidéki rádió után a Danubius rádió is állandó műsorára tűzte (a Jáksó TOP20-t két hétig vezette). A dalhoz tartozó klipet az Est Lapok hasábjairól ismert Gróf Balázs készítette, ami azóta is töretlen népszerűségnek örvend (lassan 1.000.000 nézettég a youtube.com-on). 2008-ban a szakmai zsűri beválasztotta a Szeplős Váll című szerzeményt a Fonogram "Az Év Dala" kategóriában a legjobb 5 közé, valamint a zenekar jelölést kapott az "Év Felfedezettje" kategóriában is.

Kis szünet után, a 2010 elején kiadott EP-t követően (ami teljes egészében, ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról) 2010 őszén megjelentette Ezer Erdő nagylemezét. A 11 dalt tartalmazó albumon szereplő dalok szövegeit
Bocskor Bíborka mellett az Amorf Ördögök, illetve Péterfy Bori dalszövegeket is jegyző Tariska Szabolcs írta, s egy szám erejéig Szabó T. Anna verse is felcsendül. Az EP-n található Szívtakarítás című, a nagylemezről pedig a Metróhuzat című dal több rádió játszási listájának csúcsát is elérte, s azóta több nagy rádió is rotációban adja.

A nagylemez után ingyenesen letölthető formában 2011 januárjában jelent meg az Ezer Erdő tükörlemeze, az Ezer Város, amit tavasszal a Ragyogás című kislemez követett. Ez egyben előfutára is volt a 2012 februárjában napvilágot látó nagylemez, az Ezer Nap című, szimfonikus nagyzenekarral, ütőegyüttessel és kórussal felvett dalokkal.

Mindezek mellett a zenekar körbejárta többször az országot – klubok és fesztiválok közkedvelt szereplőivé váltak.

« Vissza a főoldalra
« Vissza az előző oldalra
« Február »
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29